Na de hogy is működik ez, hogy mindenki számára ( hölgyekre gondolok) érthető legyen?

Egy nagy családba (MLSZ) beleszületett egy agyondédelgetett ( Magyar Válogatott ) , hogy a nagyapai örökséget (mert az apait nem tudta ) , tovább vigye a családfán, hogy ország világ a csodájára járjon és csodálkozzon, hogy  milyen szépen terebélyesedik (utánpótlás nevelés) a már már kiszáradni látszó legújabb hajtásokon a levélkék.

Ha visszamegyünk az időben , és  a XI. Európa-Bajnokság selejtező csoportját teregetjük ki, (1988) Azerbajdzsán, Liectenstein, Portugál, Román, és a Szlovákok voltak a csoportunkban  ( úgy érzem most lényegtelen hogy ezek a mostani viadalok VB selejtezők ) akkor jól érzékelhető, hogy összehasonlítva a jelenleg lejátszott  csoportmérkőzésen  Andorrát öt nulla arányban sikeresen levertük , aztán a Hollandusoktól simán kikaptunk négy egyre a Puskásban, ami papírforma szerint várható is volt, csak túl sokat ( álmodoztunk) képzeltünk magunkról.

Visszaemlékezve  a 1998 szeptember 6.-án ( ennek is tizennégy éve ) az első kanyarban  lejátszott Magyarország - Portugália 1 - 3 , ( 1 - 0 ) mérkőzésen Horváth Ferenc a 32. percben vezetést szerzett , majd a második félidei játékrészben Sá Pinto az 56. és a 76. percben két gólt lőtt  , majd Rui Costa a 84. percbeni találatával beállította a végeredményt. A visszavágóra sem tudtuk magunkat összekapni , ( eltelt több mint egy év !! ) hiszen 1999 október 9.-én kettő nullás félidő után 3 - 0 arányban megvertek minket. Rui Costa a 13. percben tizenegyesből, majd Joao Pinto a 16. percben talált be  úgy,  hogy kezdésre épp hogy nálunk volt a labda és már kettő nullára el is húztak. A második játékrész 58. percében Abel Xavier berúgta a harmadikat is, hogy aztán igazán örömfocit tudjanak mutatni a kilátogatott publikumnak. Ennél már csak a Fradi 1994-es Portói szereplése volt rosszabb, hiszen otthon 2-0 ra megverték Őket , de a visszavágón egy sima hatossal tértek haza.

Akkor erősebb ellenféllel kezdünk , és utána következett október 10.-én az Azeriek elleni meccs idegenben ahol Dárdai az 58. percben megszerezte a vezetést, de a hazaiak nem adták fel, és a 84. percben tizenegyest vétettek amit Illés értékesített. Innnentől kezdve potyoghattak volna a gólok ( ha lett volna még idő ) , hiszen a vendéglátóink megroggyantak, de azért így is a 88. percen Pisont, majd a 90.-ben Fehér Miki állította be a 0 - 4-es végereményt. Itthon érdekes módon 1999 szeptember 8.-án hazai környezetben csak három találatig jutottunk el, úgy hogy a félidei eredmény a 28. percben Sebők góljával volt 1 - 0 a javunkra. A második félidő elején az 51. és az 55. percben előbb Egressy, majd Sowunmi találataival 3 - 0 araányban megnyertük a meccset.

Két mérkőzésen  3 - 3 pontot szereztünk  , és a gólarány   anno 5 - 3 volt a javunkra , míg jelen pillanatban 6 - 4-el dicsekedhetünk. Semmi fejlődés nem tapasztalható. A történelmet nem lehet átírni , legalábbis a labdarúgásban.

 Azóta eletelt 14 , azaz tizennégy év , de a gyerek ( Magyar Válogatott ) még mindig nem éri fel a lábával igazából a kiságy felső keretét , hogy ki tudjon mászni ki tudjon szabadulni , hogy megismerje , azt hogy milyen is élet liberó nélkül. A mai napig pelenkával a seggünkön megyünk ki a pályára . Csak a pofánk nagy.

Vannak persze kivételek itt is , mert van aki kilenc hónaposan már totyogat, és próbálgatja a futóművét, és hamarabb célba ér, mert már saját maga le tudja a porcelánt verni ( nagyképű , előre megkoronáztatja  saját magát , nem ismeri meg az osztálytársait stb. stb. ) fel tud mindent borítani ami az útjába kerül, mert Ő előbb dobta el cumis üveget, de arra még nem jött rá, hogy még a csőrös  kispohárból sem tud úgy inni , mint a nagyok  korsóból.

Ki vannak ( voltak , lesznek ) kiáltva , hogy milyen nagy tehetség lakozik bennük, de arra senki nem figyelt oda , hogy innentől kezdve ami az ifiben elég volt , az kurvára kevés még az NB II.- ben is az NB I.-ről nem is szólva, és akkor hol van még a válogatott ?  . Tovább kellene fejleszteni , úgy erőben, mint agyban ezeket a gyerekeket, mert az iskolában is azt mondták a helyes kis csávóra , hogy az esze megvan pedig hozzá ( itt a lábai ) , mégis megbukott , mert nem kényszerítették a használatra.

Ebből adódik az is, és a legtöbb esetben eldurran az agyam amikor legyen az Magyar bajnoki, vagy akármilyen hazai tétmeccs, és  a riporter bedobja a 65. és 70. perc táján , hogy fáradni látszik ez meg az, és jó lenne frissíteni ! Hogy mer ilyen kijelentést tenni az , aki sokkal több bakit követ el a 90 perc alatt mint bármelyik játékos ? Szinte ellenük hangolja a hallgatóságot és már szinte kínunkban nevetünk legtöbbször , bár van némi igaza, csak valahogy másképp kellene előadni. A Latabárral sem nem lehetett volna drámát játszatni.

Itt azért meg kell állni egy féldecire. Amennyiben valaki profi , márpedig az, mert olyan szerződése van , az tud legalább 35-40  percig koncentrálni ( kb ennyi ideig van játékban a labda félidőnként ) és huszonöt -harminc percet futni a 45+ 1-2-3 -ból. Utána jön a szünet és mehet tovább derby.

Na de kanyarodjunk vissza az azóta reményeink szerint felnőtt nagykorúakhoz , a jövő reménységeihez akiknek már saját házuk, autó csodáik , meg ki tudja mennyi pénzük van ( ez nem is érdekel , mert nem Ő az ügyes, hanem én vagyok a balfasz )  , hogy a piros fehér zöld szín miért zavarja Őket amit fell kell venni ?

Égeti talán a hátukat? Vagy csak nagyon egyszerűen nem szeretnék koszosan leadni a szerkót?

Erre is meg van a válasz, mert így gondolkodnak . Ha most én ezen a mérkőzésen a szedett vedett játékosokból ( nincs meccs a lábukban ) összeállított Nemzeti csapatban megsérülök, akkor nekem mint légiós lőttek még a kispadnak is.

Utálom amikor azt mondják, hogy bezzeg az én időmben... ! De itt ül a történet.

Amíg valaki anno a Nemzeti bajnokságban szerepelt , ne adj Isten a válogatottig is eljutott , csak arra törekedett , hogy szinte szó szerint megdögöljön a pályán , felszántsa a füvet a győzelemért, ( tudom a kiváltságosoknál akkor is voltak kivételek, mert tuti kezdő volt a neve végett) azért , hogy egy nemzetközi porondra lépéshez megfelelő ereményeket érjenek el a pályán , és ki tudjanak menni játszani ( nyugatra ) , el tudják hagyni a Magyarország területét.

Amióta a határ megnyílt ez is elvesztette a varázsát, nincs motiváció. Van természetesen most is aki ügyes és akar, de nem biztos , hogy a háttér ( a szülőkre gondolok ) rendelkezik olyan feltételekkel , hogy a gyerek oda kerüljön ahol a helye lenne. Ide tartozik az is , hogy a játékosügynökök, és az MLSZ , hogyan dolgozik karöltve abban , hogy kiből legyen minél előbb válogatott (?) játékos.

Na de ugorjunk vissza a jelenbe, vagyis előbb a múltba.

1988-ban a második kanyar után

1. Románia 9 - 1         7 pont

2. Szlovákia 7 - 3        6 pont

3., Portugália 6 - 2      6 pont

4. MAGYARORSZÁG 5 - 4   3 pont

2012.-ben a második forduló után

1-. Román   6 - 0       6 pont

2. Holland  6 - 1         6 pont

3. MAGYARORSZÁG 6 - 4     3 pont

4. Törökország  3 - 2      3 pont

1999.-ben ez lett a csoport végeredménye:

1., Románia 24 pont.

2., Portugália 23 pont.

3. Szlovákia 17 pont

4. MAGYARORSZÁG 12 PONT

5. Azerbajdzsán 4 pont

6. Liechtenstein 4 pont

Jól érzékelhető , hogy míg 1988.-ban is 3 pontot ( egy erős , egy gyengének mondható ellenfelek ellen ) addíg, 2012.-ben hasonló ellenfelek ellen is , csak 3 pontot csíptünk meg. Hány év is telt el azóta ?

Mi lesz a vége ez itt a kérdés, ha kérdés egyáltalán, mert ha a következő meccset nem húzzuk be elkápráztató műsorral magabizos jó játékkal, csúszva mászva a Nemzet színeiben akkor ......... folytatódik a posvány . De nem szabad elfeledni, hogy nem csak a következő meccs lesz az utolsó !!

 Kimászik már végre mindenki a szülők is ( MLSZ ) a pihe puha takarók alól , mert mi ( szurkolók ) már kinőttük a mosoly albumos képeket  és a cumiztatás időszakát ! Az ovónénik és bácsik helyett már tanárokra van szükség.  A homokozóból és a vidám parkból elég volt , azt is bontják nemsokára !